Azt hittem szerelmes vagyok, azt hittem teljesen beleszerettem Gergőbe. Ez persze nem volt igaz, a kapcsolatunk soha nem róla és rólam szólt, hanem rólad és rólam. Mindig ott voltál közöttünk, még a legszenvedélyesebb csókolózás, a leghevesebb dugás közben is ott feküdtél közte…
A megcsalás olyan, mint a füvezés. Büdös, amíg nem te szívod, rá kell érezni az ízére, de ha ez megtörtént lehetetlen leállni róla.
Én sem tudtam leállni, napról napra lettem egyre szemtelenebb.
Egyik este nem jöttél haza, SMS-ben megírtad, hogy bulizni viszed a koreai…
Legalább negyed órája támasztottam a konyhapultot, mire bejött Róza néni, a szakácsnő és jelentőségteljesen elzárta a csapot. Ezzel jelezve, hogy ha úgyis csak kifelé bambulok az ablakon, akkor semmi értelme pazarolni a drága vizet, hát hiába, ő megélt már egy világháborút,…
A délutánom azzal telt, hogy a házasságunkon gondolkodtam. Más nők mi az ördögöt csinálnak, ha megtudják, hogy a férjük félrekefél? Mit nem kaptál meg tőlem? Szültem neked két gyönyörű gyereket. A napom egyik felét azzal töltöm, hogy megpróbálok jó anyjuk lenni,…
Valahogy túl nagy volt a csend. A hűtőn az összes hűtő mágnes egy kupacba volt rendezve, egy babakék általános iskolai füzetet igyekeztek függőlegesben tartani. Cím nem volt, csak sűrűn teleírt sorok. Sok. Olvasni kezdtem.
Először a kocsiból figyeltelek titeket. Könnyű lett…